"A világépítés nem csak a science fiction és fantasy írók problémája, hanem olyasmi, ami minden írót érint. Az olvasó nem feltétlenül járt, mondjuk, Prágában, de ha valaki Prágáról ír egy könyvet, fontos olyan részleteket beépíteni, amelyek Prágát elevenné teszik. Az olvasónak el kell tudnia képzelni a várost, a hangulatát, az ott élőket, a mindennapokat. Ide nem csupán a jellegzetes látnivalók leírása tartozik - útikönyvet mindenki tud venni magának, köszönöm -, hanem azok az apróságok, amelyek az adott környezetre jellemzőek. Hogyan érzik ott magukat a karakterek? Milyen szokásaik vannak? Mit viselnek, milyen szlengben beszélnek? Hogyan viszonyulnak egymáshoz és a kívülről érkezettekhez? Milyen más kultúrák elemeit integrálták a sajátjukba? Az a fontos, hogy a lényeges és hangulatteremtő részleteket úgy adagold, hogy ne untasd közben halálra az olvasót." (www.boncnok.freeblog.hu)

A világépítés tényleg fontos dolog. Leginkább a fantasy vagy sci-fi művekben fordul elő, hogy egy új világba repíti az olvasót. Ez esetben az írónak ajánlott alaposan kiépíteni azt a színhelyet, ahol a története játszódi fog. Értem ezalatt a földrajzi elhelyezkedést, építkezési formákat, szokásokat, öltözködést, társadalmi felépítést és a többit. Most két művön keresztül szeretném bemutatni a helyes világépítés formáit.

Először vegyük Laurell K. Hamilton Anita Blake-sorozatát. A történet St. Luisban játszódik, tehát az írónő a helyszín megálmodásával nem vesződött sokat, hiszen az már adott volt a könyveihez. A társadalom viszont teljesen eltér a megszokottaktól. A vámpírok, az élőhalottak és minden más természetfeletti lény jogokkal bír. Szabályozva vannak a halottkeltésre vonatkozó dolgok, és bizonyos lények megölését is keretekbe foglalják. Hamilton társadalma igazán részletesen felépített, logikus törvényekkel átszőtt. Sokszor visszaemlékeznek benne azokra az időkre, amikor még a vámpírvadászat legális volt, de mára már azt is szabályok korlátozzák, és ennek hátrányait is mélyen boncolgatja. A történetben jogbaszályok érvényesítéséért küzdő folyamatok, társaságok is megjelennek, nem beszélve a szélsőséges, vámpírellenes mozgalmakról.
Laurell K. Hamilton St. Luisa a maga módján új világ, aprólékosan felépítve, jó pontokkal és hibákkal tűzdelve.

A második műnek J. Goldenlane-től a Papírtigrist választottam. Világépítés szempontjából ez a könyv teljesen elvarázsolt. Két távoli birodalom, két távoli kultúra összehasonlítását foglalja magában a történet.
A Morat-Sin Birodalom határozottan a keleti kultúrákat képviseli, leginkább Japánt. Az építkezés, a stílus nagyjából ugyanaz. A társadalom élén a Földre Szállt Sárkány, az uralkodó áll, köré pedig szolgák vannak rendelve. A Birodalmat több néven is emlegetik, akárcsak az uralkodót, akit jelzők tömkelegével láttak el az évek során. Beszédük ékesszóló, tele metaforákkal és hasonlatokkal, könyves viszonylatban úgy mondanám: két sornál rövidebbet nem mondanak. Öltözködés szempontjából is Japánra lehet asszociálni.
A Morat-Sin Birodalom jelentős darabkái a szaták, a királyi testőrség. Goldenlane aprólékosan leírja ezeknek a katonáknak a társadalmi és vagyoni helyzetét, a kiképzésüket és az életmódjukat.
A Birodalom lakóinak, a morinoknak teljesen más a világnézetük, mint más népeknek. Az előkelőbb családból származó embereknek szolgák segítenek elvégezni mindennapos dolgaikat, és megóvják őket a világ "borzalmaitól" (mint például a tudás, vagy a fésülködés).
Ennek a világnak szöges ellentéte Eriniss, a Csatornák Városa. Ez, mondhatni egy olyan hely, amit a fantasy-könyvekből már megszokhattunk, de azért mégis más.
A város utcáin nem lovaskocsikkal közlekednek, hanem gondolákkal. Csatornák futnak keresztül-kasul a házak között, valahogy az olaszországi Velencére emlékeztető módon. Az ottani öltözködésben a 2008-as nyári divatot véltem felfedezni (leszámítva, hogy Erinissben smink helyett komplett arcfestést mázolnak fel): középpontban a színek, és az extrém összeállítások. Persze ez ott is csak éppen abban az adott időszakban menő.
A társadalom élén nem a király, hanem különböző kerskedőházak állnak, mint a Naten vagy az Anira. Alattuk nem a szolgákat találjuk, sőt, itt nincsenek is szolgák, hanem egyszerű közemberek: halászok, kovácsok, szabók. Beszéd szempontjából Eriniss egy normál város, normál stílussal, és sűrűn használt szólásokkal.
A könyvben mondhatni kiéleződik a kultúrák közötti ellentét, mikor néhány morin Erinissbe kerül, és nem ritkán vicces helyzetekbe kerülnek a számukra szokatlan hozzáállások miatt.

Tehát íme két könyv, két stílus, két világnézet. Ajánlom mindenkinek ezt a két művet (főleg a Papírtigrist), mert aki világépítésre szeretné adni a fejét, az megtudhatja, mihez is tartsa magát.